„Jenkik, go home” – üzente három tüntető a budapesti amerikai nagykövetség előtt
Mindeközben David Pressman az épületben éppen bejelentette a budapesti székhelyű orosz „kémbank” ellen hozott szankciókat.
Mindeközben David Pressman az épületben éppen bejelentette a budapesti székhelyű orosz „kémbank” ellen hozott szankciókat.
A Szabadság tér alatt már valóban nincsenek ott a szovjet katonák sírjai, de Németh Zsolt szerint ha az emlékműhöz nyúlnának, akkor az oroszoknak is lenne alapjuk a voronyezsi magyar emlékműhöz nyúlni.
A párt szerint az emlékmű nemcsak a múltat, hanem a jelent és a jövőt is hazug módon próbálja lefesteni.
A téren található kormányzati intézmények lehettek a csapás célpontjai.
Ezúttal Budapesten vett szállodát a BDPST Group.
A tervek szerint október 23-án avatják majd fel George H. W. Bush szobrát a Szabadság-téren.
A „multat be kell vallani.” József Attila e szavai iránytűt adnak a kezünkbe. Ennél pontosabban nem lehet fogalmazni. A múlt bevallása nélkül nincs jelen, jövő, és nincs a társadalmat átszelő árkok betemetése sem.
A párt szerint ezzel a helyére került az usánkát formázó miniszobor.
Budapesten, a Szabadság téri emlékmű mellett jelent meg Kolodko Mihály legújabb alkotása.
A Direkt36 információi szerint a miniszterelnök megígérte az Egyesült Államoknak, hogy nem engedi a Szabadság térre az orosz hátterű Nemzetközi Beruházási Bankot, és a titkosszolgálatot is rájuk állítja.
A Hold és a Vadász utcák közötti, két háztömb lebontásával megnyitott telken már csaknem 1 kilométer mélyen tartanak a fúrási munkálatok. A víz az 5 milliárd forintból épülő Belvárosi Sportközponthoz kell majd.
A kormányváltást akarók közös fogadalmat tettek a Közös Ország Mozgalom kampányzáróján.
Az Európa-nap és Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozásának 13. évfordulója alkalmából futóverseny és színes programsorozat várja az érdeklődőket május 7-én a budapesti Szabadság téren.
Emlékszik még? 2012-ben a mostani ásotthalmi polgármester 100 tüntető élén bevonult a Szabadság téri Bank Centerbe, és a biztonsági őrökkel akarta felhívatni a valutaalap vezetőit.
A szovjet hősi emlékmű megdobálása miatt pénzbírságra ítélt Komáromy Gergely szerint nem volt fenyegető jellege a beszélgetésnek, és egyébként bocsánatot is kért azért, amit tett. Ugyanakkor az egész ügy megerősítette abban, hogy „nem szabad Oroszországhoz közeledni”.
Egy férfi a Facebookon számolt be arról, hogy hazafele tartott épp a szombati "Nem maradunk csendben" tüntetésről, amikor többen körbevették, benyomták egy kapualjba és megverték.
Komáromy Gergely és Kiripolszky Csongor elismerte a szabálysértést, első fokon mindkettejükre 30 ezer forintos bírságot szabtak ki.